A fasciaterápia nem rehabilitáció

Kritikai tudományos áttekintés a passzív kezelések túlértékeléséről és az aktív gyógytorna-fizioterápia elsődleges szerepéről a modern rehabilitációban

Absztrakt

Az elmúlt másfél évtizedben a fascia kutatása a mozgásszervi rehabilitáció egyik legdinamikusabban fejlődő tudományterületévé vált. A fascia biomechanikai, proprioceptív és nociceptív szerepének egyre részletesebb megismerése jelentősen hozzájárult új terápiás megközelítések kialakulásához, amelyek közül kiemelkedő szerepet kaptak a különböző fascia-orientált manuális kezelések. Ezzel párhuzamosan azonban a klinikai gyakorlatban és az oktatási rendszerekben egyre gyakrabban figyelhető meg az a szakmai tendencia, amely a fasciaterápiát önálló, sok esetben elsődleges terápiás megoldásként kezdi pozicionálni számos mozgásszervi probléma kezelésében.

A jelen tanulmány kritikai szemlélettel vizsgálja ezt a jelenséget. A rendelkezésre álló modern neurofiziológiai és rehabilitációs kutatások alapján egyre világosabban kirajzolódik, hogy a fasciaterápia hatásmechanizmusai jelentős részben nem mechanikai szöveti változásokkal, hanem komplex idegrendszeri szabályozási folyamatokkal magyarázhatók. Ennek következtében a manuális technikák önmagukban nem tekinthetők teljes rehabilitációs stratégiának. 

A hosszú távú funkcionális adaptáció, a motoros kontroll helyreállítása, a szöveti terhelhetőség növelése és a neuromuszkuláris újratanulás kizárólag aktív mozgásterápiás folyamatokon keresztül valósítható meg, amelynek elsődleges kompetenciaterülete a gyógytorna és a fizioterápia.

A modern rehabilitáció tudományának jelenlegi állása alapján kijelenthető, hogy a fasciaterápia nem maga a rehabilitáció. A fasciaterápia csupán előkészíti annak lehetőségét.

Kulcsszavak: fascia, fasciaterápia, myofascial release, fizioterápia, gyógytorna, neurofiziológia, rehabilitáció, motoros kontroll, neuroplasticitás, manuálterápia 

1. Bevezetés – a fascia-központú szemlélet robbanásszerű térnyerése és annak szakmai következményei

Az elmúlt években a mozgásszervi rehabilitáció világában kevés olyan fogalom jelent meg olyan intenzitással, mint a fascia. A korábban viszonylag háttérbe szoruló kötőszöveti rendszer hirtelen a rehabilitációs tudomány egyik legnépszerűbb kutatási területévé vált. Nemzetközi kongresszusok kezdtek kizárólag fascia témakörökkel foglalkozni. Új terápiás rendszerek jelentek meg. Új képzések indultak. Új manuális technikák kerültek piacra, amelyek szinte kivétel nélkül a fascia kezelését állították középpontba.

A fascia kutatásának fejlődése kétségtelenül fontos tudományos előrelépést jelentett. Az elmúlt két évtized vizsgálatai egyértelművé tették, hogy a fascia nem egyszerű passzív kötőszöveti burkolat. A fascia rendkívül gazdag szenzoros receptorhálózattal rendelkezik. Szerepet játszik a propriocepcióban, a nocicepcióban, a mechanotranszdukciós folyamatokban, valamint jelentős funkcionális kapcsolatban áll az izomrendszerrel és az idegrendszerrel.

A fascia kutatásának tudományos fejlődése és a klinikai gyakorlat torzulása – amikor a tudományos eredmények marketingtermékké válnak

Kétségtelen tény, hogy a fascia kutatásának fejlődése az elmúlt két évtized egyik legjelentősebb tudományos előrelépését jelentette a mozgásszervi rehabilitáció, a biomechanika és a neuromuszkuláris szabályozás megértése szempontjából. Korábban a fascia szerepét az anatómiai és élettani modellek többnyire másodlagos jelentőségű struktúraként kezelték. A klasszikus anatómiai szemlélet a fasciát elsősorban passzív kötőszöveti burkolatként definiálta, amelynek elsődleges feladata az izmok, szervek és egyéb anatómiai struktúrák mechanikai elhatárolása, összekapcsolása és strukturális stabilizálása volt.

A modern fascia-kutatások azonban alapjaiban írták át ezt az elképzelést.

Az olyan kutatók, mint Robert Schleip, Helene Langevin és más fascia-biológiai kutatócsoportok munkája egyértelműen igazolta, hogy a fascia messze nem tekinthető egyszerű mechanikai burkolatnak. A fascia rendkívül gazdag beidegzéssel rendelkező, aktív szenzoros szervként értelmezhető, amely folyamatos kapcsolatban áll a központi idegrendszerrel.

A jelenlegi szövettani és neurofiziológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a fascia nagy számban tartalmaz különböző mechanoreceptorokat, többek között Ruffini-végződéseket, Pacini-testecskéket, interstitialis receptorokat, valamint olyan nociceptív struktúrákat, amelyek közvetlen szerepet játszanak a fájdalomérzet kialakulásában és a szenzoros információk központi feldolgozásában. Ezzel párhuzamosan a fascia szerepe a propriocepciós szabályozásban is egyre egyértelműbbé vált. A testhelyzet-érzékelés, az izomaktiváció finomhangolása, a mozgások koordinációja és a mechanikai terhelések érzékelése mind olyan folyamatok, amelyekben a fascia jelentős szerepet játszik.

A mechanotranszdukció fogalmának megjelenése tovább erősítette ezt a szemléletet. Ma már tudjuk, hogy a sejtek képesek mechanikai ingereket biokémiai válaszokká alakítani. A fascia tehát nem egyszerűen egy passzív szövetrendszer, hanem olyan dinamikus biológiai hálózat, amely folyamatosan reagál a rá ható mechanikai és neurológiai ingerekre. Mindez alapjaiban változtatta meg a mozgásszervi problémák értelmezését. És egészen eddig a pontig a fascia-kutatás fejlődése egyértelműen pozitív tudományos előrelépésként értékelhető.

A probléma azonban nem magával a kutatással kezdődött. A probléma ott kezdődött, amikor ezek a rendkívül összetett tudományos eredmények fokozatosan leegyszerűsített klinikai üzenetekké alakultak. A tudományos árnyaltság eltűnt. A komplex neurofiziológiai összefüggések háttérbe szorultak. A biomechanikai modellek leegyszerűsödtek. És a fascia néhány év alatt fokozatosan egy olyan univerzális magyarázó modellé vált, amely mögé gyakorlatilag bármilyen mozgásszervi panasz beilleszthetővé vált.

Krónikus nyaki fájdalom? - Fascia.

• Derékfájdalom? - Fascia.
• Csípőfájdalom? - Fascia.
• Vállbeszűkülés? - Fascia.
• Sportteljesítmény csökkenése? - Fascia.
• Mozgástartomány csökkenése? - Fascia.
• Krónikus izomfeszülés? - Fascia.

Egy olyan leegyszerűsített gondolkodás kezdett kialakulni, amely fokozatosan azt sugallta mind a szakemberek, mind pedig a betegek számára, hogy a fascia valamiféle központi „hibaforrás”, amelynek kezelése önmagában képes lehet komplex mozgásszervi problémák hosszú távú megoldására. Ez a szemlélet tudományosan rendkívül problematikus.

Az emberi mozgásrendszer működését nem lehet egyetlen anatómiai struktúrára redukálni. Sem a "fascia". Sem az "izom". Sem az "ízület". Sem a "kötőszövet". A modern fájdalomtudomány, a neurofiziológia és a rehabilitációs medicina ma már teljes bizonyossággal állítja, hogy a legtöbb mozgásszervi panasz multifaktoriális eredetű.

• Biomechanikai tényezők.
• Idegrendszeri szabályozási tényezők.
• Motoros kontroll zavarok.
• Terhelési intolerancia.
• Központi szenzitizáció.
• Pszichoszociális faktorok.
• Mozgásszegény életmód.
• Adaptációs hiányok.

Mindezek együttesen alakítják ki azt, amit a páciens végül fájdalomként vagy funkcióvesztésként érzékel. Ennek ellenére sok helyen a rehabilitációs piacon az elmúlt években egy olyan terápiás narratíva kezdett dominánssá válni, amely fokozatosan a fascia fogalmát terápiás marketingtermékké alakította. 

És itt jelent meg a probléma második, még súlyosabb szintje. A fascia-orientált technikák fokozatosan elveszítették egészségügyi szakmai kontextusukat. A leegyszerűsített fasciaelméletek rendkívül gyorsan kereskedelmi termékké váltak. Webshopon bárki számára kontroll nélkül jelentek meg online oktatási anyagok amelyek azt sugallták, hogy a résztvevő képes lesz különböző mozgásszervi problémák kezelésére fascia-manipulációk segítségével egészségügyi ismeret nélkül is. A fascia mint fogalom egyszerre belépett a wellness-iparba, az edzőtermi világba, a szépségiparba, a fitness-piacra és számos olyan területre, amely nem rendelkezik egészségügyi kompetenciával.

Ezzel párhuzamosan kialakult egy rendkívül veszélyes tendencia. Az interneten, webshopokban vagy rövid tanfolyamokon keresztül könnyen hozzáférhetővé váltak különböző fascia-eszközök, köpölyök, kaparóeszközök, Eszközzel végzett lágyrészmobilizációs technikák és egyéb kezelési technikák. Ezeket olyan személyek kezdték alkalmazni, akik nem rendelkeznek egészségügyi végzettséggel.

• Nem rendelkeznek anatómiai mélységű tudással.
• Nem rendelkeznek neurofiziológiai ismeretekkel.
• Nem rendelkeznek klinikai differenciáldiagnosztikai kompetenciával.
• Nem képesek felismerni a kontraindikációkat.
• Nem képesek elkülöníteni az ortopédiai, neurológiai vagy szisztémás eredetű problémákat.

Ennek ellenére egyre gyakrabban jelenik meg az a jelenség, hogy ilyen szereplők magukat mozgásszervi szakemberként, mozgásterapeutaként, fascia-specialistaként vagy különböző alternatív „terapeutaként” kezdék el pozicionálni. Ez nem csupán szakmai kérdés. Ez betegbiztonsági kérdés. Mert miközben a páciens azt hiszi, hogy szakszerű rehabilitációs ellátást kap, valójában sok esetben olyan személy végzi rajta az intervenciót, aki sem diagnosztikai kompetenciával, sem rehabilitációs kompetenciával, sem egészségügyi felelősséggel nem rendelkezik.

És talán ez az a pont, ahol a szakmának rendkívül egyértelmű állásfoglalást kell kialakítania. A fascia kutatásának fejlődése fontos tudományos előrelépés. A fascia szerepének megértése gazdagította a rehabilitáció tudományát. A fascia-orientált manuális technikák megfelelő klinikai környezetben értékes terápiás eszközök lehetnek.

De sem a fascia fogalmának leegyszerűsítése, sem a fascia mint univerzális magyarázó modell használata, sem pedig az ilyen technikák egészségügyi kompetenciával nem rendelkező személyek kezébe kerülése nem tekinthető elfogadható fejlődési iránynak. Különösen azért nem, mert mindeközben háttérbe szorul az egyetlen olyan terápiás eszköz, amelynek hosszú távú rehabilitációs eredményességét a jelenlegi tudományos bizonyítékok a legerősebben támasztják alá. Az aktív gyógytorna. Az evidence-based fizioterápia. A progresszíven felépített mozgásalapú rehabilitáció.

Az emberi mozgásrendszer működése nem redukálható egyetlen szövettípus működésére. A modern rehabilitáció tudománya ma már teljes bizonyossággal tudja, hogy a hosszú távú funkcionális változásokat nem egyszerű mechanikai szöveti beavatkozások hozzák létre. A mozgásrendszert az idegrendszer szabályozza. A fájdalomérzékelést az idegrendszer szabályozza. Az izomtónust az idegrendszer szabályozza. A motoros kontrollt az idegrendszer szabályozza. A terhelésadaptációt az idegrendszer koordinálja. Éppen ezért önmagában minden olyan terápiás modell, amely kizárólag passzív kezelésekre épít, szükségszerűen hiányos modellként értelmezhető.

A modern rehabilitáció nem kezelésekre épül. A modern rehabilitáció adaptációra épül.

És ez alapvetően más gondolkodásmódot követel meg.

2. A biomechanikai modell korlátai – miért hibás leegyszerűsítés azt állítani, hogy „fellazítjuk a fasciát”?

A fasciaterápiák jelentős része történelmileg biomechanikai magyarázatra épült.

A klasszikus gondolkodás szerint a terapeuta manuális nyomással, húzással, kompresszióval vagy különböző instrumentális technikákkal mechanikai változásokat hoz létre a kezelt kötőszövetben.

A szakmai kommunikációban gyakran halljuk a következő megfogalmazásokat:

• „fellazítjuk a letapadt fasciát”
• „felszabadítjuk a kötött szöveteket”
• „helyreállítjuk a fascia csúszását”
• „megszüntetjük a fasciális restrikciókat”

Ezek a megfogalmazások intuitíven jól hangzanak, mert jól elképzelhető, vizualizálható. Csakhogy a jelenlegi biomechanikai kutatások jelentős része komoly kérdéseket vet fel ezzel kapcsolatban. Vegyünk egy egyszerű példát! Az emberi fascia rendkívül nagy szakítószilárdságú kötőszöveti rendszer. A kollagénrostok szerkezeti ellenállása jelentősen meghaladja azt az erőt, amelyet a terapeuta manuális úton a kezelés során a szövetekre képes kifejteni.

Másként fogalmazva: rendkívül valószínűtlen, hogy manuális kezeléssel jelentős, tartós szerkezeti deformációt vagy mechanikai átrendeződést tudnánk létrehozni a fascia mélyebb rétegeiben. Schleip és munkatársai fascia-kutatásai több alkalommal felvetették, hogy a fascia mechanikai tulajdonságainak akut megváltoztatása sokkal korlátozottabb lehet, mint ahogyan azt korábban feltételeztük. Ez alapvetően kérdőjelezi meg azt az egyszerű magyarázatot, hogy a terapeuta mechanikusan „helyrerakja” a fasciát. Ha valóban ilyen jelentős mechanikai változások jönnének létre, akkor a terápiás eredményeknek hosszú távon is stabilan fenn kellene maradniuk.  A klinikai gyakorlat azonban mást mutat. A páciens sok esetben jobban lesz. Majd néhány nap vagy hét elteltével ugyanaz a panasz fokozatosan visszatér. Ez arra utal, hogy a kezelés során nem tartós mechanikai átrendeződés történik. Valami más zajlik le a szervezetében. És ez a valami az idegrenszer és az idegrendszeri szabályozás. Egyre inkább az idegrendszer felé terelődik a tudományos magyarázat.

3. A manuális terápiák valódi célpontja az idegrendszer – a neurofiziológiai paradigma megjelenése

A manuális terápiák tudományos újraértelmezésében az egyik legfontosabb fordulópontot Bialosky és munkatársainak 2008-ban publikált tanulmánya jelentette. A The Mechanisms of Manual Therapy című publikáció alapjaiban kezdte megváltoztatni azt, ahogyan a rehabilitációs tudomány a manuális kezelések hatásmechanizmusait értelmezi. A szerzők egyik legfontosabb megállapítása rendkívül egyszerű, mégis forradalmi jelentőségű volt. A manuális terápiák klinikai hatásai nem magyarázhatók kizárólag biomechanikai változásokkal. A kezelések jelentős része neurofiziológiai folyamatokon keresztül fejti ki hatását.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Amikor a terapeuta manuális kontaktust hoz létre a páciens testével, valójában receptorok hatalmas hálózatát kezdi ingerelni. A bőrben található mechanoreceptorokat. A fascia rétegeiben található Ruffini receptorokat. A gyors vibrációra reagáló Pacini-testecskéket. A propriocepcióban szerepet játszó receptorokat. Az izmokban található izomorsókat. Az ínban található Golgi-ínorsó rendszert. Valamint a nociceptív rendszert, amely a fájdalomingerek feldolgozásában játszik szerepet. Ezek az afferens idegi információk azonnal elindulnak a gerincvelő és az agyi központok felé. A központi idegrendszer ezt értelmezi. Majd válaszreakciót generál. Ez a válasz lehet fájdalomcsökkenés. Lehet tónuscsökkenés. Lehet izomrelaxáció. Lehet átmeneti mozgásjavulás.

De itt van a legfontosabb szakmai kérdés. Ha a terápiás válaszreakciót az idegrendszer generálja, akkor valóban helyes-e továbbra is azt állítani, hogy mi mechanikusan a fasciát kezeljük? Vagy pontosabb lenne azt mondani, hogy perifériás manuális ingerléssel idegrendszeri szabályozási folyamatokat próbálunk modulálni? A kettő között alapvető különbség van. És ez a különbség a rehabilitáció jövőjét alapjaiban határozza meg. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy a manuális technika elsődlegesen neurológiai ingerbevitel, akkor ebből logikusan következik egy rendkívül fontos állítás. A manuális kezelés önmagában nem hoz létre tartós funkcionális adaptációt. A manuális kezelés csupán létrehoz egy ideiglenesen kedvező idegrendszeri állapotot. És pontosan ebben a pillanatban kezdődik az a terápiás terület, amelyet ma gyógytornának, gyógytorna-fizioterápiának és modern fizioterápiának nevezünk. Mert az idegrendszer valódi újratanulása nem passzív kezelések közben történik. Hanem aktív mozgás közben.

4. Miért csak átmeneti a javulás? – a fasciaterápia és a rövid távú neurofiziológiai válaszok korlátai

A klinikai gyakorlatban dolgozó szakemberek túlnyomó többsége nap mint nap találkozik egy rendkívül gyakori jelenséggel. A páciens megérkezik egy manuális kezelésre. Fájdalomról számol be, beszűkült mozgástartományról panaszkodik, fokozott izomfeszülés érzékelhető. A terapeuta különböző lágyrésztechnikákat, fascia-manipulációt, triggerpont-kezelést vagy más manuális beavatkozást alkalmaz. A kezelés végére a páciens jobban érzi magát. A fájdalom csökken. A mozgás könnyebbé válik. Az izmok lazábbnak tűnnek. Sok esetben a beteg úgy távozik, hogy azt érzi: „végre helyre került valami”. A terápiás élmény rendkívül pozitív. Éppen ez az a pont, ahol a szakma gyakran hibás következtetéseket von le.

Mert a rövid távú javulás nem egyenlő a rehabilitációval. A rövid távú javulás nem bizonyítja, hogy a probléma oka megszűnt. A rövid távú javulás nem jelenti azt, hogy tartós funkcionális változás következett be. A modern tudomány pontosan ezen a ponton teszi fel a legfontosabb kérdést: Mi az, ami valójában megváltozott a kezelés során? Ha elfogadjuk a neurofiziológiai modellt, akkor a válasz egyre egyértelműbbé válik. A kezelés során nem elsősorban a szövet mechanikai szerkezete változott meg. Sokkal inkább az idegrendszer aktuális szabályozási állapota módosult. Az idegrendszer ideiglenesen csökkentette a védelmi tónust. Ideiglenesen csökkent a nociceptív érzékenység. Ideiglenesen csökkent a fenyegetettségérzet. Az agy rövid időre azt az üzenetet kapta, hogy a szövet biztonságosabb állapotba került. Ennek eredménye lett a fájdalomcsökkenés és a mozgásjavulás.

A probléma azonban az, hogy ez az állapot önmagában nem stabil. A szervezet nem tanult semmit. A központi idegrendszer nem alakított ki új mozgásprogramot. Nem történt funkcionális adaptáció. Nem változott a terheléshez való alkalmazkodás. 

Másként fogalmazva: a szervezet pillanatnyilag jobban működik, de még mindig ugyanazzal a működési programmal rendelkezik, amely a problémát eredetileg kialakította. Pontosan ezért rendkívül félrevezető azt kommunikálni a beteg számára, hogy a kezelés önmagában már terápiás megoldásnak tekinthető.  A kezelés csak egy rövid időablakot nyit meg. És ez az időablak valójában nem a kezelés végét, hanem a rehabilitáció kezdetét jelenti az aktív gyógytrona kezdetét!

5. Neuroplasticitás és motoros újratanulás – az idegrendszer miért tér vissza ugyanahhoz a hibás mintázathoz?

A modern rehabilitáció egyik legfontosabb tudományos alapfogalma a neuroplasticitás. Az elmúlt húsz év kutatásai alapvetően megváltoztatták azt, ahogyan az emberi mozgásról gondolkodunk. Sokáig a mozgásszervi problémákat elsősorban biomechanikai rendszerként próbáltuk értelmezni. Úgy tekintettünk a testre, mint izmok, ízületek, szalagok és kötőszövetek összességére. A mai tudományos szemlélet ennél lényegesen komplexebb képet mutat. Az ember nem egyszerűen mozog. Az emberi mozgást az idegrendszer tervezi, szervezi, koordinálja és folyamatosan optimalizálja. Minden egyes testtartást, minden járásmintát, minden stabilizációs reakciót, minden kompenzációt, minden fájdalomhoz kapcsolódó védekező izomfeszülést. Valamennyi az idegrendszer által létrehozott program. És ez a felismerés rendkívül fontos a fasciaterápiák értelmezésében. 

Tegyük fel, hogy egy páciens hónapok óta krónikus nyaki fájdalommal él. A felső trapéz állandóan túlterhelt. A vállövi izmok koordinációja zavart. A lapockastabilizáló rendszer gyenge. A légzés felső mellkasi mintázatba tolódott. A testtartás előreesett. A páciens stresszes életmódot folytat. Az idegrendszer hónapok vagy akár évek alatt kialakított egy olyan adaptációs stratégiát, amely ezt az egész rendszert fenntartja. Majd a terapeuta egy fascia-kezeléssel ideiglenesen csökkenti a tónust. Mi történik ezután?  A válasz egyszerű. Az idegrendszer rövid időn belül visszatér ugyanahhoz a korábbi programhoz. Miért? Mert semmi nem tanította meg neki az új működést. Nem történt új motoros tanulás. Nem történt új mozgásminta kialakítása. Nem fejlődött a neuromuszkuláris kontroll. Nem javult a stabilizáció. Nem történt adaptáció. Ez az oka annak, hogy számtalan páciens éveken keresztül jár különböző passzív kezelésekre. A kezelés után jobban lesz. Majd ugyanazzal a problémával visszatér. És ez nem a kezelés sikertelensége. Ez a rehabilitáció hiánya. A valódi rehabilitáció ugyanis nem tünetcsökkentés. A rehabilitáció az idegrendszer újraprogramozása. 

Az idegrendszer azonban nem a kezelőágyon tanul új működési mintázatokat. Az idegrendszer mozgás közben tanul. Éppen ezért a manuális vagy fascia-orientált kezelések legfontosabb szerepe nem a probléma végleges megoldása, hanem annak az ideiglenesen kedvező neurofiziológiai állapotnak a megteremtése, amely lehetővé teszi az aktív rehabilitáció elkezdését. És pontosan ezen a ponton válik kulcsszereplővé a gyógytorna, a gyógytorna-fizioterápia és a modern fizioterápia. Mert tartós funkcionális javulást nem a passzív kezelés hoz létre, hanem az a célzott, progresszíven felépített aktív mozgásprogram, amely új motoros mintákat tanít, helyreállítja a neuromuszkuláris kontrollt, javítja a stabilizációt, és hosszú távon újraszervezi az idegrendszer működését.

Másként fogalmazva: a fascia-kezelés lehet egy bevezetés. A gyógytorna maga a rehabilitáció.

6. A passzív kezelések túlértékelése – a jelenlegi fascia-központú szemlélet egyik legsúlyosabb szakmai problémája

Az elmúlt években a rehabilitációs szakmában kialakult egy rendkívül érdekes, ugyanakkor egyre problematikusabb tendencia. A különböző passzív kezelési rendszerek – különösen a fascia-orientált technikák – fokozatosan önálló terápiás filozófiává kezdték kinőni magukat. A klinikai kommunikáció egyre gyakrabban sugallja azt, hogy a mozgásszervi problémák hátterében elsődlegesen fasciális restrikciók állnak, amelyek megfelelő manuális kezelésekkel hosszú távon megszüntethetők. 

Ez a megközelítés több szempontból is tudományosan problematikus. Először is figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az emberi mozgásrendszer működését döntően nem a fascia mechanikai állapota, hanem az idegrendszeri szabályozás határozza meg. Másodszor hajlamos azt az illúziót kelteni, hogy a terapeuta kívülről képes „megjavítani” a szervezetet, mint egy "szerelő". Ez veszélyes gondolkodásmód. Mert a beteg ilyenkor passzív szerepbe kerül. Elkezdi azt gondolni, hogy gyógyulása valaki más kezében van. Hogy a kezelés történik vele. Nem pedig általa. Pedig a modern rehabilitáció tudományának egyik legalapvetőbb törvényszerűsége pontosan az ellenkezőjét mondja. Az emberi szervezet adaptációja belülről történik. A szövetek nem attól válnak ellenállóbbá, hogy valaki megkezeli őket.

A szövetek attól alkalmazkodnak, hogy terhelést kapnak. Az izmok nem attól erősödnek, hogy valaki nyomást gyakorol rájuk, hanem attól fejlődnek, hogy dolgoznak. Az idegrendszer nem attól tanul új mintázatokat, hogy passzívan kezeljük, hanem attól tanul, hogy új mozgáshelyzeteket kell kontrollálnia. Ezért kell kimondani egy rendkívül fontos szakmai állítást. Minden passzív kezelés kizárólag előkészítő beavatkozás. Sem több, sem kevesebb.

A probléma ott kezdődik, amikor a passzív kezelést rehabilitációnak kezdik el megnevezni. Mert ez tudományosan egyszerűen nem igaz. Rehabilitáció csak ott kezdődik, ahol a beteg aktív szereplővé válik. Ahol mozgás történik. Ahol terhelés történik. Ahol tanulás történik. Ahol adaptáció történik. És ez az a pont, ahol a következő fejezetben el kell jutnunk a rehabilitáció talán legfontosabb szereplőjéhez. A gyógytornászhoz.  gyógytornász-fizioterapeutához és magához a fizioterápiához.

7. Az aktív rehabilitáció mint a modern fizioterápia központi eleme – miért a mozgás maga a valódi terápia?

A rehabilitáció tudományának fejlődése az elmúlt két évtizedben egy olyan egyértelmű irányba mozdult el, amelyet ma már gyakorlatilag valamennyi magas evidenciaszintű nemzetközi ajánlás megerősít. A hosszú távú funkcionális javulást nem a passzív kezelések hozzák létre, ahnem az aktív alkalmazkodási folyamatok. Ez első olvasásra talán egyszerű mondatnak tűnik, valójában azonban ez a teljes rehabilitációs gondolkodás alapját érinti.

A humán szervezet rendkívül összetett biológiai rendszer. Az izmok, az ízületek, a fascia, a kötőszövet, a keringési rendszer és maga az idegrendszer folyamatosan egyetlen integrált egységként működik. Az emberi test nem statikus struktúra, amelyet kívülről „megjavítunk”. Az emberi szervezet folyamatos adaptációban él. Ez az adaptáció pedig egyetlen nyelvet ért. A terhelést. A szervezet kizárólag akkor változtatja meg saját működését, ha olyan ingerrel találkozik, amely alkalmazkodásra kényszeríti. Ez az alapelve minden fiziológiai adaptációnak. Az izom akkor válik erősebbé, amikor rendszeresen terheljük. A csont akkor növeli ásványianyag-tartalmát, amikor mechanikai stresszt kap. Az ízületi porc akkor tartja fenn anyagcseréjét, amikor kompressziós és dekompressziós ciklusok érik. Az idegrendszer akkor alakít ki új mozgásprogramokat, amikor ismétlődő motoros feladatok elé állítjuk. A propriocepció akkor fejlődik, amikor a testnek instabil helyzetekhez kell alkalmazkodnia.

Semelyik felsorolt folyamat nem következik be pusztán attól, hogy valaki manuálisan kezeli a beteget. Ez a modern rehabilitáció egyik legfontosabb tudományos törvényszerűsége. A terápiás eredményt nem maga a kezelés hozza létre. A terápiás eredményt az alkalmazkodás hozza létre. És az alkalmazkodás aktív folyamat. Éppen ezért alapvetően hibás szemlélet minden olyan klinikai megközelítés, amely a rehabilitációt továbbra is elsősorban passzív kezelések sorozataként értelmezi. A kezelőágy ugyani nem képes rehabilitációt létrehozni.

A rehabilitáció kizárólag a mozgásban történik. Ez a pont az, ahol a fizioterápia tudománya gyökeresen különbözik számos passzív terápiás szemlélettől. A modern fizioterápia nem tüneteket kezel. A modern fizioterápia adaptációt hoz létre.

8. A gyógytorna, a gyógytorna-fizioterápia nem kiegészítő kezelés – a gyógytorna maga a rehabilitáció

Az egyik legnagyobb szakmai tévedés, amely a jelenlegi rehabilitációs gyakorlatban többször és rendszeresen megfigyelhető, hogy a gyógytorna sok esetben másodlagos szerepbe kerül. A klinikai gondolkodás gyakran a következő logikát követi. Először kezeljük a fájdalmat. Majd fellazítjuk a szöveteket. Mobilizáljuk az ízületeket. Csökkentjük a tónust. És kész. Legfeljebb ezt követően kerül sor valamilyen általános mozgásprogramra vagy olyan mozgásinstrukciók átadására, amelyeket nem minden esetben olyan szakember vezet, aki a mozgásszervi rehabilitációhoz szükséges mély anatómiai, neurofiziológiai, biomechanikai és klinikai kompetenciákkal rendelkezik.

Ez a modell súlyos szakmai félreértésre épül, mert kihagyta a gyógytronát. A gyógytorna azonban nem kiegészítő kezelés. A gyógytorna maga a kezelés.

Minden más terápiás eszköz ehhez képest előkészítő jellegű. Ezt a gondolatot különösen fontos hangsúlyozni abban az időszakban, amikor egyre több manuális terápiás iskola, fascia-orientált technika vagy egyéb passzív kezelési rendszer hajlamos saját terápiás jelentőségét túlhangsúlyozni.

Ki kell mondani egy szakmailag rendkívül fontos tényt. 

• Semmilyen passzív kezelés nem képes önmagában új motoros mintázatokat létrehozni.
• Semmilyen passzív kezelés nem képes új stabilizációs stratégiákat kialakítani.
• Semmilyen passzív kezelés nem képes hosszú távon növelni a terhelhetőséget.
• Semmilyen passzív kezelés nem képes érdemben fejleszteni az izomerőt.
• Semmilyen passzív kezelés nem képes koordinációs újratanulást kiváltani.
• Semmilyen passzív kezelés nem képes neuromuszkuláris adaptációt létrehozni.

Ezek a folyamatok kizárólag aktív mozgás közben történnek. És pontosan ez az a terület, amely a gyógytornász szakma elsődleges kompetenciája. A gyógytornász, a gyógytornász-fizioterapeuta nem egyszerűen gyakorlatokat mutat. A gyógytornász a humán mozgásrendszer adaptációs specialistája. A gyógytornász az a szakember, aki érti a motoros kontrollt. Érti a progresszív terhelés biológiáját. Érti a neuromuszkuláris szabályozást. Érti a mozgásvariabilitást. Érti a funkcionális mozgásminták kialakítását. Érti az idegrendszer tanulási mechanizmusait. Érti a terhelésadaptáció és szöveti regeneráció kapcsolatát. 

Másként fogalmazva: a gyógytornász nem a kezelés utolsó lépcsője. A gyógytornász maga a rehabilitáció központi szereplője.

9. Miért súlyos szakmai tévedés a fasciaterápiát önálló terápiás megoldásként kommunikálni?

A jelenlegi rehabilitációs piacon egyre gyakrabban figyelhető meg az a kommunikációs tendencia, amely különböző fascia-orientált kezelési technikákat önálló terápiás rendszerként próbál pozicionálni. A beteg gyakran azt az üzenetet kapja, hogy fájdalmának oka valamiféle fasciális probléma. Majd azt az ígéretet hallja, hogy a fascia kezelése megoldja a panaszt és ez elegendő. Ez a kommunikáció tudományosan több ponton is problematikus. Először azért, mert a mozgásszervi panaszok túlnyomó többsége multifaktoriális eredetű. A fájdalmat nem lehet egyetlen szövettani struktúrára redukálni. Másodszor azért, mert a kezelés során létrejövő pozitív változások jelentős része nem strukturális változás, hanem neurofiziológiai válaszreakció. Harmadszor azért, mert a beteg számára azt az illúziót teremti meg, hogy gyógyulása külső kezelésektől függ.

Ez közvetlenül szembemegy a modern rehabilitáció egyik legfontosabb alapelvével. A páciens nem passzív elszenvedője saját rehabilitációjának. A páciens maga a rehabilitáció aktív szereplője. És itt kell talán a legerősebb szakmai mondatot megfogalmaznunk. Ha egy terapeuta azt kommunikálja a beteg felé, hogy önmagában a fasciaterápia elegendő hosszú távú eredményhez, akkor ez a kijelentés jelenlegi tudományos ismereteink alapján nem tekinthető megalapozottnak.

Mert a rehabilitáció nem a kezelésből születik. A rehabilitáció az adaptációból születik. Az adaptáció pedig mozgást igényel. Terhelést igényel. Tanulást igényel. És ezt a folyamatot nevezzük fizioterápiának.

Pontosabban: szakszerűen vezetett, célzott, progresszíven felépített gyógytornának.

10. Kritikai szakmai állásfoglalás – ideje újradefiniálni a passzív kezelések helyét a rehabilitációban

A rehabilitáció tudományának fejlődése az elmúlt húsz évben egy olyan egyértelmű tudományos irányt rajzolt ki, amely mellett a szakmának hosszú távon már nem lehet következmények nélkül elmenni. Ennek az iránynak az egyik legfontosabb üzenete rendkívül egyszerű, ugyanakkor alapjaiban kérdőjelezi meg a jelenlegi klinikai gyakorlat számos bevett megközelítését. A humán mozgásrendszer tartós funkcionális változásait nem passzív kezelések hozzák létre. Sem a manuális technika. Sem a fascia-kezelés. Sem a lágyrészmobilizáció. Sem bármilyen külső terápiás inger önmagában.

Az emberi szervezet hosszú távú alkalmazkodása kizárólag akkor következik be, amikor a szervezetet olyan funkcionális kihívások elé állítjuk, amelyek adaptációra kényszerítik. A jelenlegi rehabilitációs gyakorlat egyik legnagyobb problémája pontosan az, hogy a passzív kezelések jelentőségét számos esetben aránytalanul túlértékeljük. Különösen igaz ez a fascia-orientált kezelési rendszerek elmúlt években tapasztalható gyors térnyerésére.

Ez a szemlélet azonban veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy a rehabilitáció tudományos alapelveit figyelmen kívül hagyja. A jelenlegi neurofiziológiai kutatások világosan mutatják, hogy a manuális technikák elsődleges hatása nem a szövet mechanikai átrendezésében keresendő. A manuális technikák idegrendszeri válaszreakciókat váltanak ki. Perifériás receptorokat ingerelnek. Afferens információt küldenek a központi idegrendszer felé. Átmenetileg módosítják a fájdalomfeldolgozást. Átmenetileg csökkenthetik a védelmi tónust. Átmenetileg javíthatják a mozgás szabadságát. De kizárólag átmenetileg.

És itt érkezünk el a legfontosabb szakmai felismeréshez. A manuális kezelés nem hoz létre új funkcionális kapacitást. A manuális kezelés nem növeli az izomerőt. Nem javítja tartósan a koordinációt. Nem fejleszt motoros kontrollt. Nem tanít új mozgásmintát. Nem épít új stabilizációs stratégiát. Nem növeli a szövetek hosszú távú terhelhetőségét. Márpedig a rehabilitáció célja pontosan ezeknek a folyamatoknak a létrehozása. 

Ebből következik egy rendkívül fontos, a jelenlegi klinikai gyakorlatot alapjaiban érintő következtetés. A passzív kezelések önmagukban nem tekinthetők rehabilitációnak. A passzív kezelések előkészítő beavatkozások. A passzív kezelések csökkenthetik a fájdalmat. Kedvezőbb idegrendszeri állapotot hozhatnak létre. Átmenetileg javíthatják a funkciót.

De a valódi rehabilitáció kizárólag ezt követően kezdődik.

11. A modern rehabilitáció központi szereplője nem a kezelőágy – hanem a gyógytorna-fizioterápia

A rehabilitációs szakma jövőjének egyik legfontosabb feladata, hogy világosan újradefiniálja a terápiás kompetenciák valódi jelentését. A modern rehabilitáció középpontjában nem a passzív kezelés áll. Nem a terapeuta keze áll. Nem az eszköz áll. Nem a fascia kezelése áll. A modern rehabilitáció középpontjában az aktív adaptáció áll. És ez alapvetően a gyógytorna, illetve a fizioterápia kompetenciaterülete. Fontos ezt egyértelműen kimondani, különösen abban az időszakban, amikor a rehabilitációs piacon egyre több olyan kompetencia nélküliektől hallott megközelítés jelenik meg, amely a passzív terápiákat önálló terápiás rendszerként próbálja kommunikálni.

A gyógytornász szakma nem azért központi szereplője a rehabilitációnak, mert „gyakorlatokat mutat”. A gyógytornász az a szakember, aki a humán mozgásrendszer adaptációs mechanizmusait érti. A gyógytornász az a szakember, aki tudatosan képes terhelést adagolni. Képes progresszív mozgásprogramot építeni. Képes új motoros stratégiákat kialakítani. Képes befolyásolni a neuroplaszticitási folyamatokat. Képes javítani a neuromuszkuláris kontrollt. Képes funkcionális mozgásmintákat újratanítani. Képes hosszú távú szöveti adaptációt létrehozni.

Ez az a folyamat, amelyet rehabilitációnak nevezünk. Nem a kezelés. Nem a manipuláció. Nem a fascia „felszabadítása”. Hanem az aktív alkalmazkodás. Éppen ezért a modern fizioterápia tudományának jelenlegi állása alapján szakmailag indokolatlannak tekinthető minden olyan szemlélet, amely az aktív mozgásterápia szerepét másodlagos jelentőségűként kezeli.

A gyógytorna nem kiegészítő kezelés. A gyógytorna maga a rehabilitáció.

12. Konklúzió – a fasciaterápia nem alternatívája a gyógytornának. A gyógytornát pedig semmilyen más szakma nem képes helyettesíteni.

A jelenlegi tudományos bizonyítékok alapján egyre világosabban látható, hogy a fasciaterápia jelentősége a rehabilitációban kétségtelenül fontos, azonban szerepe alapvetően félreértelmezett, amikor azt önálló terápiás megoldásként kezdjük kommunikálni. A fasciaterápia nem képes önmagában létrehozni azokat a hosszú távú funkcionális adaptációkat, amelyek a valódi rehabilitáció alapját jelentik. Nem képes önmagában új motoros mintázatokat kialakítani. Nem képes tartósan javítani a mozgáskontrollt. Nem képes növelni a szövetek hosszú távú terhelhetőségét. Nem képes helyettesíteni az aktív mozgásterápiát. A fasciaterápia legfontosabb szerepe nem a rehabilitáció kiváltása. A fasciaterápia szerepe az, hogy ideiglenesen olyan kedvező neurofiziológiai állapotot hozzon létre, amelyben az aktív rehabilitáció eredményesebben elindítható.

És itt kell kimondani a mai cikk formájában prezentált tanulmány talán legfontosabb szakmai állítását.

• A fasciaterápia nem rehabilitáció.
• A fasciaterápia nem alternatívája a gyógytornának.
• A fasciaterápia nem helyettesíti a fizioterápiát.

A fasciaterápia csupán egy eszköz. Egy előkészítő beavatkozás. Egy neurofiziológiai primer stimulus. A valódi rehabilitáció ott kezdődik, ahol a páciens elkezd aktívan mozogni. A valódi rehabilitáció ott kezdődik, ahol a szervezet új alkalmazkodási folyamatokat indít el. A valódi rehabilitáció ott kezdődik, ahol az idegrendszer új motoros mintákat tanul. És ezt a folyamatot a modern egészségtudomány egyetlen szóval nevezi: GYÓGYTORNA.

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy a jövő rehabilitációja nem a passzív kezelések további térnyerésében rejlik. nem is a gyógytornát utánzó, kompetencia nélküli egyéb mozgásterápiás területeken. A jövő rehabilitációja az evidence-based fizioterápiában rejlik. A jövő rehabilitációja a tudományosan felépített aktív mozgásprogramokban rejlik. Mert végső soron az emberi szervezetet nem kezelésekkel változtatjuk meg. 

A fasciaterápia nem a rehabilitáció vége, hanem annak kezdete. A manuális technikák ideiglenesen optimalizálhatják a szöveti tónust és csökkenthetik a fájdalmat, de tartós eredmény kizárólag aktív mozgásprogramokkal, idegrendszeri újratanulással és célzott gyógytorna-alapú rehabilitációval érhető el. Az a szakmai állítás, miszerint önmagában a fasciaterápia elegendő a hosszú távú gyógyuláshoz, jelenlegi tudományos ismereteink alapján nem tekinthető megalapozottnak.

Ossza meg ezt a cikket családjával, barátaival, vagy minden olyan ismerősével, akit érinthet a mozgásszervi panasz. A tudás mozgásban tart!

A fascia, vagyis a test kötőszöveti rendszere, kulcsszerepet játszik a szervezet biomechanikájában és működésében. Képzelje el, hogy ez a szövet egy jól szervezett hálóként tartja össze a testet, támogatva az izmokat, csontokat, szerveket és még az idegrendszert is. Ezen belül a centrális fascialánc, amely a test középvonalán halad végig, az egyik legfontosabb strukturális és funkcionális elem.

A fasciaterápia szemléletében a centrális fascialánc kezelése az egyik kulcsfontosságú lépés a test egyensúlyának visszaállításában. Ez a lánc nem csupán a testtartást és mozgást befolyásolja, hanem hatással van a légzési, keringési, idegrendszeri és szervi működésekre is.

A centrális fascialánc kezelése az oszteopátiában kulcsfontosságú eleme a test funkcionális integritásának helyreállításában, mivel ez a lánc a test fő, középvonali tartó- és információs tengelyét képviseli. A kezelés célja a test biomechanikai egyensúlyának, idegrendszeri szabályozásának és belső szervi funkcióinak javítása (Stecco et al., 2018; Bordoni & Morabito, 2020).

Mi az a centrális fascialánc?

A centrális fascialánc a test középvonalán elhelyezkedő fasciális struktúrákat köti össze. Ezek a struktúrák mechanikailag és neurológiailag is szorosan kapcsolatban állnak egymással, így az egyik területen fellépő probléma az egész test működését befolyásolhatja.

Anatómiailag magában foglalja:

• Koponyaalap és a dura mater (agyburkok)
• Nyak és gégerégió fasciái
• Mediastinum és rekeszizom
• Hasüregi szervek felfüggesztései
• Pelvis és a kismedencei diaphragmák

Ezek a struktúrák együttesen alkotják a test "központi tengelyét", amely nemcsak mechanikai stabilitást nyújt, hanem információt is továbbít a test különböző részei között.

Ezek a struktúrák mechanikusan és neurológiailag is összeköttetésben állnak, így zavaruk hatással van a teljes test működésére (Bordoni et al., 2019).

Miért fontos a centrális fascialánc kezelése?

A centrális fascialánc feszessége, torzulása vagy bármilyen diszfunkciója számos problémát okozhat, a mozgásszervi fájdalmaktól kezdve az emésztési zavarokig. Nézzük meg, milyen előnyökkel járhat a megfelelő kezelés!

1. Tengelyi stabilitás és mobilitás helyreállítása

• A centrális lánc feszessége befolyásolja a test statikáját és dinamikáját. Például egy nyaki fascia probléma megváltoztathatja a gerinctartást, ami hosszú távon derék- vagy térdfájdalomhoz is vezethet.
• A kezelés során a terapeuta célja, hogy visszaállítsa a lánc természetes rugalmasságát, így javítva a testtartást és a mozgásmintákat. (Schleip & Müller, 2021).

2. Légzés és keringés optimalizálása

• A rekeszizmok és a mediastinális fascia szabad mozgása kulcsfontosságú a légzés hatékonyságában.
• A kezelés segíthet a vénás és nyirokkeringés javításában, így csökkentve a duzzanatokat és támogatva a detoxikációt. (Bordoni et al., 2019).

3. Viscerális funkciók támogatása

• A centrális fascialánc diszfunkciói hatással lehetnek a belső szervek mobilitására és motilitására.
• Például egy feszes rekeszizom korlátozhatja a máj, a gyomor vagy a belek mozgását, ami emésztési problémákhoz vezethet.
• A kezelés során a belső szervek "felszabadulnak", javulva a funkcióik.  (Degenhardt et al., 2020).

4. Idegrendszeri egyensúly befolyásolása

• A középvonali feszültségek befolyásolják az autonóm idegrendszert, különösen a paraszimpatikus és szimpatikus tónust.
• A kezelés csökkenti a stresszt, javítja az alvásminőséget és elősegíti a regenerációt. (Stecco et al., 2018).

5. Fájdalomcsillapítás és kompenzációk oldása

• Sok esetben a perifériás fájdalmak (pl. váll-, derék- vagy térdfájdalom) a centrális lánc feszültségeiből erednek.
• A fasciaterápia globális hatást gyakorol a testre, így nemcsak a tüneteket, hanem a probléma gyökerét is kezeli. (Schleip & Müller, 2021).

Tippek: Hogyan őrizheti meg a centrális fascialánc egészségét?

Bár a fasciaterápia kulcsszerepet játszik a kezelésben, Ön is sokat tehet a fascia egészségéért. Íme néhány egyszerű tipp:

• Mozogjon rendszeresen: Nyújtást célzó tornagyakorlatok, vagy az úszás, segítenek a fascia rugalmasságának megőrzésében.
• Figyeljen a testtartására: Hosszú ideig tartó ülés vagy rossz testtartás megterhelheti a centrális láncot.
• Hidratáljon megfelelően: A fascia víztartalma jelentős a rugalmasság szempontjából. Igyon minden nap megfelelő mennyiségben vizet!
• Légzőtorna: A rekeszizom helyes működéséhez elengedhetetlen a mély, hasi légzés.
• Kerülje a stresszt: A krónikus stressz feszességet okozhat a fascialáncban, ezért fontos a relaxáció és a stresszkezelés.

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)

1. Hogyan diagnosztizálható a centrális fascialánc problémája?
A terapeuta manuális technikákkal vizsgálja meg a fascialánc rugalmasságát és feszültségeit. Az anamnézis és a fizikai vizsgálat alapján állapítható meg a diszfunkció.

2. Fájdalmas a kezelés?
Nem, a manuális kezelés általában gyengéd és fájdalommentes. A terapeuta a test természetes mozgásait követve dolgozik.

3. Milyen gyakran szükséges kezelés?
Ez egyéni tényezőktől függ, de általában 3-5 kezelés után már jelentős javulás tapasztalható. A fenntartó terápiák ritkábbak, például havonta egyszer.

4. Kiknek ajánlott a centrális fascialánc kezelése?
Mindenkinek, aki mozgásszervi fájdalmakkal, légzési nehézségekkel, emésztési problémákkal vagy stressz okozta tünetekkel küzd. Sportolók számára is ideális a teljesítmény optimalizálására.

Ne feledje!

A centrális fascialánc kezelése kulcsfontosságú eleme a test funkcionális integritásának helyreállításában, mivel ez a lánc a test fő, középvonali tartó- és információs tengelyét képviseli. A kezelés célja a biomechanikai egyensúly, az idegrendszeri szabályozás és a belső szervi funkciók javítása.

Ha Ön is tapasztalja a fent említett problémákat, ne habozzon szakemberhez fordulni! A kezelés nemcsak a fájdalmat csökkenti, hanem hozzájárul a test természetes harmóniájának helyreállításához. Az egészséges fascia a kulcs az egészséges élethez!

Felhasznált irodalom:

• Stecco, C., et al. (2018). The anatomical and functional relation between fasciae and the autonomic nervous system. J Bodyw Mov Ther, 22(2), 430–436.
• Bordoni, B., & Morabito, B. (2020). The fascial system and exercise intolerance in patients with chronic heart failure. Cureus, 12(1), e6686.
• Bordoni, B., et al. (2019). Anatomic connections of the diaphragm: influence of respiration on the body system. J Multidiscip Healthc, 12, 193–207.
• Degenhardt, B. F., et al. (2020). The effect of osteopathic manipulative treatment on gastrointestinal function. Explore (NY), 16(6), 403–410.
• Schleip, R., & Müller, D. G. (2021). Training principles for fascial connective tissues. J Bodyw Mov Ther, 24, 31–39.

Kérje a témában profi gyógytornászaink, sportfizioterapeutáink tanácsát a módszerről itt: +36 1 790 9900

 Tisztelt Olvasó! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelen cikk szerzői jogi védelem alatt áll. A cikk, vagy egy részének bármilyen felhasználásához ( másoláshoz , fordításhoz stb.)  a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A szerzői jog megsértése súlyos jogi következményeket von maga után.

Fasciaterápiák? Sokoldalúság és komplex egység szemszögéből tekintve

Szemléletünk alapja a funkcionalitásban és komplex szerkezeti egységben működő fasciaháló és annak működése. Mindezen háló fontossága, terápiákban mutatott nélkülözhetetlensége a fent vázolt eset kapcsán is megmutatkozik. Erről egy korábbi cikkünkben már részletesen írtunk itt: Fasciaterápiák - Az élet folyójának bűvöletében.

Cikket írta: Kanyó Ildikó, gyógytornász, sportfizioterapeuta (DOSB)

Kérje a témában profi gyógytornászaink, sportfizioterapeutáink tanácsát a módszerről itt: +36 1 790 9900

 Tisztelt Olvasó! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelen cikk szerzői jogi védelem alatt áll. A cikk, vagy egy részének bármilyen felhasználásához ( másoláshoz , fordításhoz stb.)  a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A szerzői jog megsértése súlyos jogi következményeket von maga után.

Sajnos egyre gyakoribb hogy valakinek valamilyen allergiája vagy autoimmun kórképe alakul ki. Vannak olyan esetek amikor ez visszafordítható, van olyan eset amikor kénytelen együtt élni vele élete hátra levő részében. De jobb esetben is legyen bármily rövid az az idő, a páciensek számára végtelennek tűnik. Van hogy még a szellő is fáj, reggel segítséget kell kérni az öltözéshez, olyan mindennapi tevékenységek is korlátozottá válhatnak mint eljutni a toalettre. Ezekben az esetekben nagyon fontos hogy a páciens a helyén kezelje a problémáját, elfogadja a helyzetét, de ne süllyedjen tétlenségbe, hiszen legtöbb esetben a megfelelő terápiák segítségével teljes életet élhet.

Egy mosolygós, jókedvű hölgy kért tőlünk segítséget, habár szemeiben, mozgásában visszatükröződött a fájdalom. Elmesélte hogy már régóta küzd Rheumatoid Arthritissel, amennyire lehet minimalizálja a steroid illetve non-steriod gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését orvosával együttműködve. Rendszeresen tornázik, biciklizik, kiegyensúlyozottan étkezik, nagyon szeret kötni. Jelenlegi panasza az volt az általa már megszokott kisízületi gyulladásos panaszokon felül hogy nem tud rendesen lehajolni, hosszabb séta biciklizés után meg kell állnia a derekát övként sanyargató fájdalom miatt illetve vállpanaszai miatt nem tud annyit kötni amennyit szeretne.

A páciens anamnézisében kisebb „ rossz mozdulatok” szerepeltek, mozgástartománya mind a vállát mind a derekát tekintve be volt szűkülve. Fascia (kötőszöveti) terápiát alkalmaztam nála, melyet kezelés után Kinesiotape használatával egészítettem ki. A panaszai már az első kezelés után jelentősen csökkentek úgy érezte mintha levettük volna róla azt a fájdalom-övet. Fájdalmai főként nagy terhelés után jelentkeztek, akkor is csak sokkal enyhébben mint korábban. Boldogan mesélte hogy újra mennyire aktív életet tud élni a családjával.

Vannak olyan esetek amikor az átlagnál több fájdalommal kényszerül együtt élni az ember, de ez nem azt jelenti hogy nem lehet rajta változtatni, és ez nem csak az autoimmun kórképekre vonatkozik, hanem olyan még gyakoribbra is mint például a porckopás. Sok esetben tornával és egyéb terápiákkal nagyon nagy javulást tudunk elérni, akár teljes panaszmentességet, ehhez viszont az kell hogy a páciens is aktívan részt vegyen az Ő megsegítését célzó team-munkába.

Cikket írta/szerző: Gálfi Lotti (gyógytornász, sportfizioterapeuta/PhysioVit Rehab Akadémia)

Fascia Disztorziós Modell byokibernetikus szemléletében ötvözve van az INOMT (Institut für Osteopathie und Manuelle Therapie) byokibernetikus osteopathia szemlélete és a klasszikus, Dr. Stephan Typaldos által kifejlesztett 6 féle disztorziós fasciamodell elemzés és kezelés. Mindez biztosítja azokat a plusz információkat a szakemberek számára, amely a fascia disztorziós modell szemlélet további effektivitását segíti elő. Ebből adódóan a képzési egységek  modulból állnak és kettő képzést is befedve érhetők el a szakemberek számára:

• 1.) FDM-Fascia Disztorziós Modell terápia
• 2.) INOMT Byokibernetikus Osteopathia/Fasciamodul

Hogyan épül egymásra a kettő modul? Kiemelt témáink: 

• Az első tanfolyami rész fókuszában a fascia strukturális jellemzése és az alsó végtag, a lumbális gerinc szakasz kezelése, kezelési lehetőségei/formái állnak a szöveti felépítés és a disztorziós típusok függvényében.
• Megközelítések - A fascia intervenció különböző megközelítésének elsajátítása és kötőszöveti élettanának megalapozása
• Mi is a fascia? - Strukturális felépítése és tulajdonságai
• Hogyan hat a terápia? - A fascia szövet feladata és szenzorkája
• Fascia Disztorziós Modell - disztorziós típusok.
• A második tanfolyami rész a fascia szövetének kybernetikus kapcsolataira fókuszál, valamint a felső végtag és gerinc kezeléséről szól.
• Megközelítések - A fascia intervenció különböző megközelítésének elsajátítása érdekében kiemelt része a képzés 2. moduljának a neurológiai élettanra alapoz.
• Különböző befolyások - Milyen befolyást gyakorol az autonóm idegrendszer és a meridiánok a fascia mozgás rendszerére és ezt hogyan ismerjük fel?
• Superficiális fascia - A beszélő szervi vonalak kezelése a fascia disztorziós modell szemlélettel.
• Neurofasciális Dinamizáció. Idegek kötőszöveti élettani szempontból -Mi az idegszövet és mi a fascia?
• Befolyások -Hogyan befolyásolja a faszciális komponens az idegszövet funkcióját?
• Diagnózis elsajátítása. -A neuromeningeális rendszer és az idegszövet és ezek kezelése!

Továbbképzés célja, hogy az ott résztvevő szakemberek az addigi manuálterápiás ismeretüket újdonságokkal, speciális technikákkal találkozva továbbfejlesszék, finomítani tudják ezáltal manuális készségüket, valamint tudásukat.

Ha valaki valóban sikeres szeretne lenni a kezelésekben, effektíven felderíteni, majd megszüntetni a panaszokat

Képzés tanórái:

• 80 tanóra elmélet és gyakorlat 2x4 napban

Képzést vezető oktatók: INOMT INSTRUKTORAI

Időpontok: Jelenleg nincs időpont.

 Ez a szakmai továbbképzés minden esetben német nyelvű. Követő tolmácsolással profi tolmácsok közreműködésével kerül fordításra a szakmai képzésen. Kik fordítanak? Fordítóinkat itt ismerheti meg.

Képzés korábbi időszakra vonatkozó sorszáma: 28464/2019

Milyen szakmacsoportok részére indítjuk a szakmai továbbképzést? orvos, gyógytornász, orvostanhallgató, gyógytornász- hallgató (Hallgatók esetében az igazolás kizárólag az előképzettség megszerzését követően kerül átadásra, ugyanakkor az egyetem, vagy főiskola által kiállított hallgatói jogviszony igazolás beadása szükséges.)

Előképzettség nélkül ne adjanak le regisztrációt, mert a jelentkezés visszautasításra kerül!

Tanfolyam helye: 

• BUDAPEST, PhysioVit - Helyszín változtatásának jogát fenntartjuk!

Tandíj:

• Modulonként 149.000 Ft/modul, amely magában foglal kettő különböző képzést (fasciális osteopathia és Fascia Disztorziós Modell terápia), az órai jegyzet és gyakorló anyagokat, a nemzetközileg elismert igazolások regisztrációját és egyéb, a tanfolyam lebonyolításához szükséges tárgyi és személyi feltételeket. PhysioVit card használattal jelenleg a képzés díja 139.000 Ft helyett 136.000 Ft.
  
• Képzéshez tartozó egyéb kedvezménycsomagok (hallgatók, PhysioVit kártyával rendelkezők részére stb.) pontos leírásáról, az igénybe vehető szolgáltatási lehetőségekről tájékozódjon a tanulmányi osztályunk által kibocsájtott kiadványból. Részletfizetési tájékoztató...
• Képzés díja modulonként fizethető.

Hallgatóknak kiemelendő: Magyarországon nemzetközileg elismert képzési inzétezek által biztosított Osteopathia képzés kizárólag a PhysioVit-nél található, máshol sehol (!).  Amennyiben minőségi és megbízható tudást szeretne az Osteopathia, vagy annak egyes területei (viscerális, cranialis, parietális, fasciális) esetében szerezni, fontos, hogy utána nézzen annak, hogy milyen szakmai továbbképzésre regisztrál. Továbbá a PhysioVit által képviselt minőségi és hazai környezetben is a nemzetközi trendeknek megfelelő Osteopathia ismeretek nálunk kizárólag olyan instruktoroktól kerülnek oktatásra, akiknek nem csak az osteopatha végzettségük van meg, hanem a jogosultságuk is arra, hogy oktassanak Osteopathiát, vagy annak részleteit. E tekintetben is egyedülállóak a PhysioVit Osteopathia tanfolyamai. 

❶ Viscerális Osteopathia - IFAO 2019. decembertől;  ❷ Craniosacralis Osteopathia - IFAO 2018. októbertől;  ❸ Fasciális osteopathia - INOMT 2018. decembertől, IFAO 2019. márciustól; ❹ Parietális osteopathia - INOMT 2019. februártól

Tudta, hogy osteopathiát kizárólag olyan szakember oktathat, akinek van nemzetközi (5 éves) végzettsége és ezt követően 5 éves instruktori gyakorlata? Kiemelendő, hogy Magyarországon ezt az oktatói minőségi feltételt csak és kizárólag a PhysioVit tudja biztosítani az oktató személyét illetően.