+36 1 790 9900 | WhatsApp: +36 70 311 1094 | « Ügyfélszolgálat 900 - 1800 | Hírlevél »
 
   
  
 
Kosár
0 Termékek - 0 Ft
A kosara üres!
Óévi összefoglaló - Egészségcentrum fordulatokkal megtelt éve 2017.
Az év végi összefoglalónkhoz érve nem tudom szó nélkül hagyni a Rehab Akadémia és ezen belül a 2015-ben megindult terápiás és tréninglehetőségek, azaz a gyógyító részleggel, az Egészségcentrum életével kapcsolatos ez évi változásokat.
A Rehab Akadémia 2015-ös megnyitását követően most idén először adódott lehetőségünk kissé “kimozdulni a falai közül” és vidéki városokban megjelenve 2014. után elérni Önöket/Titeket terapeutákat (gyógymasszőröket, gyógytornászokat, természetgyógyászokat), orvosokat, edzőket és nem utolsó sorban pácienseinket, akik terápiáinkat gyógyulási szándékkal keresik fel rendszeresen.
 
Így történhetett meg, hogy már nem csak a szakmai képzések, hanem a nagyon kedvelt PhyDoArt® egészségprogramok, az általunk képviselt terápiás irányvonalak közvetlen irányításunk mellett végre szintén “kiszabadultak” Budapestről. Ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve, illetve a rendszeres hozzánk beérkező kérések hatására a nyár közepén megtaláltuk első vidéki rendelőnket és 1-2 hónapos gondolkodási idő után megnyitottuk az első PhysioVit Egészségpontot a Mátra lábánál fekvő kisvárosban Pásztón, amely 1,5 hónap alatt minden eddigi elképzeléseinket felülmúlva az érdeklődés középpontja lett.
 
Az idei év különleges volt az orvosi központ érdekében tett erőfeszítéseink halmazában is. Sok időbe és energiába került számunkra. De az év utolsó napjaira végre sikerült elképzeléseinket teljesíteni azzal, pontosabban az utolsó mozaik kockákat is a helyére tettük a Rehab Akadémia szomszédságában elhelyezkedő Mozgásszervi Rendelő és Orvosi Központ elindulása érdekében. 2018. január 03-tól indul a Reumatológia és ezzel párhuzamosan a hozzá kapcsolódó Gyógytorna szintén itt megtalálható.
 
Kiemelendő az óévi tevékenységi sorból, hogy idén szorosabbá vált együttműködésünk és befolyásunk egy-egy fitness központ életében, ezáltal szolgáltatásaink, innovatív terápiáink meg is jelentek Budapest több, egyszerre sportra és rehabilitációra specializálódott centrumának életében.
 
Év végére tehát elérkeztünk egy olyan új esztendő határához, amikor a modern rehabilitációs/sportrehabilitációs szemlélettel általunk, azaz a PhysioVit oktatási tevékenysége folytán a szakmában megteremtett koncepciók és irányvonalak végre elkezdtek önállóan dagadni, tevékenykedni. Egyedi gondolkodásmódunk meghatározó trenddé válását az önálló központok irányvonalaiban az általunk már relatív hosszú évek óta képzett kiváló terapeuták és edzők közreműködésével látjuk és maximálisan támogatjuk, melyhez az Egészségcentrum is csatlakozik.
 
Számunkra a feladat továbbra is e területeken a teljes körű szakmai (referencia rendelői) támogatás, illetve a szakemberek képzése, ezáltal a szakmai minőség erősítése. Így pedig a jövő év számunkra is nyitott és szerteágazó lehetőségeket biztosít majd a betegkezelésben, a megelőzésben, hiszen számunkra is többféle út ígérkezik. Összességében egy érdekes, értékes és színes 2018-as évet várunk a Rehab Akadémia gyógyító részlegeinek (Egészségcentrum, Orvosi központ, Mozgásszervi rendelő és Egészségpont) életében.
 
Addig is várunk az új esztendőben mindenkit az Egészségcentrumba, A Mozgásszervi rendelőbe, vagy az Egészségpontba. Várunk mindenkit, aki gyógyulását, egészségének javítását, vagy az igénybe vehető prevenciós szolgáltatások valamelyikét profi szakembereink által vezetve szeretné kipróbálni, igénybe venni és gyógyulni, vagy kikapcsolódni, mozogni akar nálunk.

 
Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónak a Rehab Akadémia minden munkatársa nevében!
 
Cikket írta/szerző: Kanyó Ildikó, PhysioVit Rehab Akadémia/ ügyvezető, 2017. december 31.

Tisztelt Olvasó! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelen cikk szerzői jogi védelem alatt áll. A cikk, vagy egy részének bármilyen felhasználásához ( másoláshoz , fordításhoz stb.)  a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A szerzői jog megsértése súlyos jogi következményeket von maga után.


 

Rehabilitációs programok  mindenki számára egyéni mozgásminták vizsgálata és a szöveti analízisek alapján profi szakembereink által vezetve elérhetők a Rehab Akadémián! Bejelentkezés: +36 1 790 9900

Kérje szakembereink tanácsát a következő telefonszámok valamelyikén: +36 1 790 9900

Megjelent: 3508 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

PhysioVit® központ

physioVit kozpont

Top

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.